2018. március 28., szerda

TEST ÉS LÉLEK ÚJJÁSZÜLETÉSE: HÚSVÉT

Ahogy Krúdy Gyula mondja, a naptár a legnagyobb "hangulatcsináló", és az időjárás,  teszem hozzá  én! Lassan visszatér az élet a természetbe, megjelennek a színek, az illatok, és ez végre kizökkent bennünket is hosszú, téli álmunkból.  Húsvét közeledtével valami lezárul és kezdetét veszi egy új lendület!


Húsvét a kereszténység legnagyobb ünnepe. A Biblia szerint Jézus pénteki kereszthalála után - a harmadik napon, vasárnap feltámadt, győzelmet aratott a halál felett. A vallás mellett ez az ünnep az újjászületés hírnöke, egybeesik a tavaszi nap-éj egyenlőség idején tartott termékenység rítusokkal is.
Tudtad?
A katolikus kereszténységben böjtnek nevezett, valójában "húshagyó" táplálkozási időszak után húsvét vasárnap szabad először húst enni. Erre utal a magyar nyelvben a "húsvét" szó, vagyis a hús "magunkhoz vételének első napja."


 Húsvét mozgó ünnepnek számít, azaz nem esik a Julián naptár szerinti év ugyanazon napjára minden évben, és idén megint korán jött. Dédanyáink ilyenkor már alaposan kitakarították a házat, megpucolták az ablakot, hogy beengedjék a lakásba a fényt, a tisztaságot. Az újkori háziasszonyok, -beleértve engem is - már nem ragaszkodunk mereven a tradíciókhoz, és lelkifurdalás nélkül engedjük ki a porcicákat egy nagyobb huzatot generálva, hiszen tudjuk, nem dől össze a világegyetem, ha két héttel később pucolunk ablakot.


Ünnepeink velünk változnak, és mi eldönthetjük, mennyire ragaszkodunk a hagyományokhoz. Mi az, ami valóban megkülönbözteti ezeket a napokat a hétköznapoktól úgy, hogy közben jól érezzük magunkat. A feltámadás és újjászületés, a tavaszvárás ünnepén érdemes végiggondolnunk, számunkra mi az új évszak üzenete? Kell-e a lakás mellett az életünk valamelyik területén rendet tenni, megválni azoktól a dolgoktól, amelyek már nem szolgálnak minket?
Mert a változásban mindig ott az esély valami szebbre, jobbra, értékesebbre. Ez a tavasz üzenete is. Ettől olyan különleges!

Pápai Ildikó
életvezetési tréner